HU | EN

15 tipp a tökéletes karácsonyi fotókhoz!

2011. december 16.

 

1.    Előkészületek: inkább mindent ellenőrizz kétszer, mint egyszer se!

Bizonyosodj meg róla, hogy minden eltervezett eseményt meg tudsz örökíteni – Te és a kamera készenlétben, és a fotózás helyszíne is tökéletes!

2.    „Fehér” karácsony

Sokan ünnepelnek külső helyszínen is, mégis világszerte összességében jóval gyakoribb, hogy az ünneplés maga fedett helyen zajlik. Mindig ügyelj arra, hogy milyen fényviszonyok mellett fotózol, és ennek megfelelően állítsd be a fényképezőgépeden a fehéregyensúlyt. Alternatív megoldásként, ha a géped képes RAW-ban fotózni, akkor csak kattintgass, a fehéregyensúllyal pedig ráérsz utólag foglalkozni!

3.    Legyen egy fotó-sarkod

Minthogy nyilván nem engedhetsz meg magadnak egy fotóstúdió bérlést, javaslom, alakíts ki egy sajátot! A parti egyik eldugott zugában állíts fel egy fotó-zónát, ahol kizárólag ezzel foglalkozhatsz majd. Ha a vendégeid is elég bevállalósak és önállóak, nem is kell túl sok ehhez a mutatványhoz: elegendő egy egyszerű, lehetőleg ünnepi színű háttér némi finom dekorációval, néhány mikulás-sapka vagy egyéb ünnepi kiegészítő, amit az alanyok magukra aggathatnak, illetve egy előre beállított és felállványozott fényképezőgép, amit a barátaid saját portréfotójuk elkészítésére használhatnak.

4.    Örökítsd meg az előkészületeket!

Az est fénypontja nyilvánvalóan az ünnepi vacsora lesz, de fotózási szempontból számtalan egyéb olyan eseménye is van ennek a napnak, ami jó fotótémát ad, ez pedig nem más, mint a készülődés. Ilyesmikre gondolok:
-    konyhai előkészületek – avagy készül a főfogás!
-    karácsonyfa díszítés – klasszikus téma
-    ajándékcsomagolás
-    a gyerekek ünneplőbe öltöztetése és az ebből adódó hisztik
A legjobb fotók mindig azok, amik közvetlenül a parti előtt vagy a legelején készülnek, hiszen mindenki ilyenkor hozza a legjobb formáját!

5.    Előtte-utána képek

Ha már szó volt az előkészületekről, az is egy érdekes téma lehet, hogy mindaz az erőfeszítés, amit a díszítésbe és a vacsora összehozásába fektettetek, milyen képet mutat pár órával később. Az ilyen fotóknál nagyon ügyelj arra, hogy az előtte és az utána képek ugyanabból a pozícióból legyenek ellőve.

6.    Karácsonyi fotósorozat

Helyezz el egy webkamerát vagy egy időzített fényképezőt az asztal szélére. Állítsd be, hogy bizonyos időközönként automatikusan rögzítsen egy-egy képet. Meg fogsz lepődni, milyen csodaszép sorozatok készülhetnek így!

7.    Karácsonyi fények

Díszkivilágítást fotózni néha igencsak trükkös tud lenni, ezért erről egy hosszabb értekezést ajánlok, amit David Hobby fotós írt, hogy tippeket adjon ehhez a kényes művelethez.  http://strobist.blogspot.com/2006/12/how-to-photograph-christmas-lights.html

8.    Keresd meg a fókuszt!

Nagyon fontos, hogy a fényképeken csak egy dolog legyen hangsúlyos – azaz ez álljon a fókuszban: karácsonykor ez bizony nem egyszerű feladat. Az ünnepi környezetben minden színes, csillogó és érdekes, mindenhol emberek, ünnepi fogások, díszek és fények, így borzasztó nehéz kiválasztani, hogy a készülő képen mi kerüljön fókuszba. Bármilyen nehéz is, mindenképp próbálj meg dönteni, mert különben a fotód túlzsúfolt lesz!

9.    Csoportképek

Klasszikus fotótéma karácsonykor a csoportkép. Általában az este végén szokott sor kerülni ennek ellövésére, amikor már nem feltétlenül hozza mindenki a legjobb formáját. Egy szép, rendezett csoportkép akkor készülhet, ha az ünneplés elején gondoskodunk róla. Jó, ha már előre eltervezed, hogy hol tervezed elkattintani ezt a képet, ki hova, milyen pózban álljon majd, és hogy mi legyen a háttér!

10.    Ajándékbontogatás

A karácsonynak nagyon sok fontos pillanata van, amit kár lenne elszalasztani. Ezek között azonban sok annyira gyorsan történik, hogy igencsak könnyen lemaradhatunk róla, ha rosszkor nyomjuk le a fényképezőgép gombját. Gondoljunk csak az ajándékbontogatásra, amikor az arcokra ezernyi érzelem ül ki másodpercek alatt – kiváltképp, ha gyerekek is vannak a bontogatók között! Állítsd hát a gépet sorozatfotózásra, törekedj arra, hogy rövid idő alatt annyi képet készítsen, amennyit csak tud, közvetlenül egymás után! Így biztosan köztük lesz az a pillanat, amire utólag csak annyit mondanál: „igen, ezt jó lett volna elkapni!”. Helyezd hát készenlétbe a kamerát, hogy a kicsomagolás minden mozzanatát - az izgalmat, a meglepetést, az örömöt, vagy akár a csalódottságot – biztosan meg tudd örökíteni! Ne felejtsd el ilyenkor az ajándékozót is fotózni!

11.    Töltsd ki a keretet!

A leggyakoribb hiba, amit az ünnepi fotózások során el lehet követni, az, ha távolról fotózol, sok fölösleges üres teret hagyva a fókuszod körül. Töltsd ki teljesen a képet, akár úgy, hogy rá-zoomolsz az alanyra, akár úgy, hogy közelebb mész hozzá. Úgy gondolom, ez a valaha adott legegyszerűbb, mégis talán leghasznosabb tippem!

12.    Vakuzás

A másik szintén nagyon gyakori hiba a karácsonyi fotókon, hogy sok esetben a vaku annyira erős, hogy a fotó tárgya vagy alanya úgy néz ki rajta, mint nyuszi a fényszóró fényében. Ennek a kiküszöbölésére két módszert ajánlok: az egyik ezek közül, ha a vakura diffúzort teszel, vagy a külső vaku fényét a plafonra irányítod, ez épp elegendő fénnyel szolgál ahhoz, hogy bevilágítsa az egész szobát. A másik megoldás pedig az éjszakai üzemmód használata (ún. lassú szinkron mód): a gép ilyenkor lassú záridőt használ, de a vakut is elsüti – így a háttérfények is megmaradnak, és a fókuszban lévő tárgy, alany is élesen rajzolódik ki, nem mosódik el. Természetesen az ilyen módszerrel készített képek sem lesznek garantáltan tökéletesek, biztosan fog akadni köztük néhány fura alkotás.

13.    Makrózz!

A legtöbb ma kapható digitális fényképezőgépen van makró funkció, úgyhogy bátran váltsunk át erre a módra, ha van plusz lencsénk, használjuk azt is, és fotózzuk le a karácsonyi partin található apró dolgokat. A fán és az asztalon lévő díszek, édességek egy tálban, koszorú a kopogtatón – ezek mind mind nagyon érdekes fotótémák lehetnek.

14.    Figyelj a rekeszedre!

Érdemes kihasználni az ún. rekeszprioritás módot az olyan ünnepi alkalmakkor, mint a karácsony, ennek a segítségével a blende átmérője változtatható attól függően, hogy éppen mit fotózol. Ha például karácsonyfadíszt, akkor érdemes tág blendével (azaz kicsi f értékkel, pl. f/2.8) fotózni, így a háttér elmosódott lesz, a karácsonyfadísz viszont éles. A karácsonyi vacsora mozzanatait viszont érdemesebb kis blendével (pl. f/8-f/11, vagy még nagyobb f számmal) lekapni, így a nagy mélységélesség miatt minden asztalnál ülő élesen fog látszódni, ha az asztal végéből fotózol.

15.    Fotózz külső helyszínen!

Hacsak nem egy bányában élsz, hihetetlen sok lehetőséged van nagyon klassz külső fotózásokra! Az utcai énekesek, az utolsó pillanatban történő karácsonyi ajándék kiszállítások, a szomszéd házak és a környék karácsonyi dekorációja, plázák rohanó emberekkel tömve karácsony napján – tégy egy kört a kameráddal, és fotózz! Ez egy remek alkalom arra is egyúttal, hogy gyakorolj.

Jó szórakozást!

Kategória: Karácsonyi fotózás